Meleg szeptemberi este a Nemzeti Galériában az első idei Borszerdán. A rendezvény címe”A realizmus zamata”. S volt is, a látványtól eltérő zamat is, amiről a tokaji Serpens pince gondoskodott. Nekem a késői szüretelésű tokaji furmint jött be, amit a Soso Lakatos Trió jazz számai mellett élveztem.
Érdekes volt a “Párhuzamos világok: Munkácsy Mihály és kora” vezetés, amely végigkalauzolt a Munkácsy termeken, kis kitérővel a nemzetközi kiállítás impresszionista mesterei közé. A tárlatvezető, Földváry Piroska zenével is szinesítette a látottakat. Munkácsynál Liszt Szerelmi álmokra nézelődhettünk, s Gaugain-nél tahiti törzsi zene dübörgött.
Krasznai Réka előadása: “Munkácsy, egy 19. századi celeb” nemcsak a festő munkásságát mutatta be gazdag képanyaggal illusztrálva, de elemezte, hogy miért is lett Munkácsy a világszerte legismertebb és legünnepeltebb magyar festő. És ez a mai napig igaz. A művészettörténész bemutatta, hogy ez mennyire felesége, Cecile Papier és műkereskedője, Sedelmayer fáradozásának köszönhető. Mert nem elég a tehetség és az alkotói zseni, hanem valakit ismertté és ünnepeltté is kell tenni. Ehhez járult a festő elegáns palotája, a péntekenként ott rendezett szalonok, a párizsi elitet felvonultató vendégkör, a sok megjelent újságcikk, közte az akkor legdivatosabb lap, a Figaró írásai. További adalék, a műkereskedő fáradhatatlanul igyekezett képeit ismertté tenni. Csak egy példa: a “Krisztus Pilátus előtt” c. óriási vásznat Európában és Amerikában 2 millió ember látta. S ehhez járult a Munkácsy-mitosz: hogyan lett az egyszerű asztalosinasból világhírű, ünnepelt festő.
Később, fél emelettel feljebb elmerültem a sziciliai naplemente látványában. Na, nem eredetiben, hanem a festő zseni, Csontváry Kosztka Tivadar képén, a “Taorminai görög színház romjain”. Ez a festmény a színárnyalatok olyan csodálatos tobzódása, a téma olyan egyedülálló bemutatása, amit nem lehet eléggé méltatni. A Munkácsynál kilenc évvel fiatalabb művész későn kezdett alkotni. Ebben az életkorban Munkácsy már világhírű, körülrajongott művész. Csontváry is lehetett volna ilyen megbecsültebb híresség, csak hát a háttér hiányzott. Még jó, hogy egy szerencsés véletlen folytán képei legalább fennmaradtak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
