Mostanában, a kornavírus járvány kezdete óta sokszor jártam a Gellérhegyen. Korábban 30 évig laktam is ott, így nem meglepő a nosztalgia. A hegytetőt hónapokig nem láttam ilyen kihaltnak. Néhány futó, kutyasétáltató és anyuka kisgyermekkel csupán. Hiányoznak viszont a csodálatos panorámát megörökítő fotósok, turisták, bár az utóbbi időben már idegen szót is hallani néha. Persze, a legújabb rendelkezések ezt a tendenciát megfékezik biztos.
A Citadella alatti parkban színes virágszőnyeg gyönyörködteti a szemet, szorgos kertészek keze nyomán pompáznak a petuniák, mályvák, bíbor kasvirágok, dáliák, estikék, verbénák és még sok más fehér, lila, bordó, vörös, sárga, narancs, kék szépség.
A Gellérthegyen lépten-nyomon a szeretet szimbólumaival találkoztam. Itt, a hegy tetején is szerelem-lakatok sora emlékeztet az emberek közötti szívmelengető kapcsolatokra.
Felfigyeltem a Szabadság szobor előtti korlátokra ragasztott apró sárga, halványzöld cédulákra a minap, melyek derüs felirata felüdített: “MOSOLYOGJ MINDENKIRE, AKI AZ UTADBA KERÜL”.
Hiszen ez egy olyan ajándék lenne a szembejövőknek, ami nem kerül nekünk semmibe. Egy mosoly szép gesztus, talán ragadós is lehet. Sokan panaszkodnak, hogy az utcán járva-kelve komor arcokat látnak. Mint a fehér holló, olyan ritka, ha valaki barátságosan tekint reád. Tegyünk róla, hogy ne legyen így!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
