A hárfa, a líra mellett az ókori kelet legfontosabb húros hangszere, az egyik legősibb zeneszerszám. Számtalan festmény ábrázolja Dávid király és Orfeusz hárfa játékát is.
Nemrégiben a Zenetörténeti Múzeumban csodálhattam meg egy festményekkel díszített, 18. századi hárfát. Később az emeleti koncertteremben Debussy szonátája szólalt meg, immár egy modern hárfán. A Zenetörténeti Múzeumban említették, hogy a hárfa női hangszer, de azért vannak kivételek. Pár napra rá, egyik este – milyen véletlen - a Reviczky utcában egy idősebb férfi hárfa játékát hallgattam. Most másodszor hallottam valakit az utcán zenélni ezen a pompás hangszeren. Korábban Milánóban, a Milánói Scala operaelőadása után az utcára lépve, egy hárfázó művész játékára lettem figyelmes.
S visszatérve a Reviczky utcai estére, később Fauré Elégiáját hallgathattam Polonyi Ágnes előadásában - természetesen hárfán -, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár patinás zenei könyvtárában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
